Anyák napi kézműves foglalkozás Mátraderecskén

Anyák napi ajándékok készítése egyedi technika alkalmazásával: Lóri bácsi mindenki számára biztosított gyékény szárat, raffiát, szárított virágot. A gyerekek párosával dolgoztak. 3 gyékényszálat összekötöttek raffiával, majd elkezdődött a fonás. Miután készen lettek a két végét összekötötték, alakítottak belőle szív formát, száraz virággal díszítették. Ezzel készen lettek a munka könnyebbik részével.
Majd ezután kezdődött az igazi nagy munka, az anyák napi tálca fonása. A tálca fából készült talpában lévő furatokba helyezték a 26 db vesszőt, melyeknek egyik végét gondosan el is dolgozták. Ezt követte a tulajdonképpeni fonás. A múltkori fonás tapasztalatával rendelkező gyerekek már szert tettek egy kis rutinra, így nekik gyorsabban ment a munka. A kezdők ügyetlenkedését is lassan felváltották a ritmusos mozdulatok, és egyre jobban fogytak a vesszőkötegek, a lelkesedés pedig nőttön-nőtt a tálcák növekedése láttán. Itt egy újabb technikát is megtanultunk, hogyan kell fület készíteni. A fonás befejeztével a fővesszők felső végének eldolgozása következett, és nem akartunk hinni a szemünknek, hogy milyen remekművek készültek.
Éva néni finom uzsonnával készült. Minden gyermek jóétvággyal látott neki a lekváros és kakaós palacsintának.
Majd egy kis levezető gyakorlat következett a végén, mégpedig gyöngyből karkötőt készítettünk. Így minden tanodás sok ajándékkal tért haza a nap végén. A kisebb gyermekekért érkező szülők is csodájára jártak a gyermekük alkotásainak.

KÉPGALÉRIA