Áprilisi kézműves foglalkozás

A Hét kútforrás szervezésében 2017.04.21.-én, 14 órai kezdettel, a pétervásárai Szent Márton Tanosában kézműves foglalkozás került megrendezésre. A gyerekek anyák napjára készítettek ajándékokat. A foglalkozásra sok gyerek és szülő jött el. Olyan gyerekeket is sikerült beszervezni az ajándékok készítésébe, akik nem a Tanoda résztvevői. A munkaeszközöket és az alapanyagokat a szervezők biztosították a gyerekek számára. Ezek között volt: gyékény, virág, fűzfavessző, gyöngyök és drót. Közösen beáztatták a vesszőket és közben elkezdték készíteni a gyékény szíveket. Ehhez először össze kellett fonni a szálakat. Volt, akinek elsőre sikerült, míg mások kis segítséget kértek hozzá. Nagyon érdekesnek találták a gyerekek ezt a műveletet. Miután ezzel elkészültek, hozzáfogtat a szívecske forma kialakításához, amely díszítés képpen száraz virág kiegészítést is kapott. Sok színű virágból lehetett választani, kinek melyik tetszett azt választhatta. A fűzfavesszőnek még idő kellett a puhuláshoz, addig a gyerekek meguzsonnáztak, mert már igen éhesek voltak. Szendvicset és limonádét fogyasztottak, igen jóízűen. A vesszők kész lettek így hozzáfogtak a kiskosár elkészítéséhez. Először a fatáblát kapta meg mindenki, amely előre volt kifúrva. A további munkálatok a gyerekekre vártak. A kis kosárhoz a furatokba tettek karókat, majd hosszú vesszőszálakat adott Kati néni és körbefonták a karók körül, hogy kialakuljon a kosárforma. Három sor fonás után a kosár fülét kellett kialakítani. Ehhez Karcsi bácsi segítségét is igénybe vették. Miután ez elkészült ismét áztatás következett, hogy a tetejét is jól el tudják dolgozni. Minden gyerek büszke volt, hogy milyen ügyesen el tudta készíteni kiskosárkáját. Nagyon szép munkák születtek.

Már csak a gyöngyfűzés maradt hátra, bár erre kevés idő maradt. Rengeteg féle gyöngyből lehetett választani, amelyből karkötőt készíthettek. Nem mindenkinek sikerült befejezni, de ezt bepótolhatják a következő tanodai foglalkozáson.

Nagyon jól érezte magát mindenki, jó hangulatban telt a délután.

Szántó Lászlóné

Pétervására, 2017.04.21.


KÉPGALÉRIA