Hírek, Érckő Tanoda Terpes 2020. év nyolc hónapjáról.


Tervezéskor nem is sejtettük, hogy  megálmodott, gondosan megtervezett éves programunknak közel ¼ része megvalósulatlan marad majd, a koronavírusos fertőzés visszaszorítása, illetve elkerülése miatt…. A 2020-as esztendőt nagy reményekkel és odaadással kezdtük. Januárban a hagyományőrzés keretében…

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. november


Hurrá! Mindenki örömére új helyre költözött a Tanodánk! Vagyis visszaköltöztünk arra a helyre, ahol évekkel ezelőtt kezdtünk. Nagy udvar, tágas sportcsarnok, tágas tanodai helyiség, vagyis minden adott a még kellemesebb időtöltéshez. A fotók a foglalkozásokból,…

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. október


Ebben a hónapban is nagy érdeklődés kísérte a Nyitott napunkat. Most is, mint általában, meséléssel kezdtük a délutánt, hiszen Lóri bácsi nagy mesélő, és a tarsolyában mindig van sok tanulságos mese. A mesélés után a…

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. szeptember


Nyitott programjainkat is pótolni kell az online világ miatt. Ezét már mindjárt szeptember 9-én tartottuk azt a sportnapunkat, amelyet nyitott napnak szerveztünk. Érdekes feladatok várták a gyerekeket, melyekben szívesen részt is vettek. Kevés szülő is…

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. augusztus


A hónap folyamán szintén2 alkalommal is igénybe vehették Bükkszék strandját a gyerekek, és próbálgathatták úszás tudományukat, csúszhattak a különböző méretű csúszdákon, és a tanoda jóvoltából a büfékben saját ízlésüknek megfelelő ellátásba is részesültek az előző…

Bővebben...

Hírek, Érckő Tanoda Terpes 2020. év nyolc hónapjáról.


Tervezéskor nem is sejtettük, hogy  megálmodott, gondosan megtervezett éves programunknak közel ¼ része megvalósulatlan marad majd, a koronavírusos fertőzés visszaszorítása, illetve elkerülése miatt…. A 2020-as esztendőt nagy reményekkel és odaadással kezdtük. Januárban a hagyományőrzés keretében…

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. július


A sporttábornak is nagy volt a látogatottsága. A gyerekek minden reggel örömmel vették birtokba a sportpályát, a műfüvespályát és a sportcsarnokot, attól függően, hogy mikor hol voltak a programok. A hónap során Zsóka néni 2…

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. június


Nagy öröm volt, hogy megnyílt a világ! A Móka táborba visszatért a Kanázsvár tanodások jókedve, örültek az újbóli együttlétnek, programoknak.

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. május


Alkalmazkodnunk kellett a körülményekhez, ezért az anyák napicsaládi napot is online formában voltunk kénytelenek megtartani. A gyerekek ajándékot is készítettek, versikét tanultak, és az adott időpontban anyukával együtt bejelentkeztek, előadta mindenki versikéjét, és köszöntötte édesanyját.

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. április


A napi uzsonnáztatást úgy oldottuk meg, hogy élelmiszercsomagokat vásároltunk, készítettünk a tanodás gyermekek számára, és április 24-én, a legnagyobb elővigyázatossággal kiosztottuk a szülőknek, családoknak. Nagyon örültek a kapott élelmiszernek, sőt még írószert is osztottunk, hogy…

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. március


A márciusi hónap már nagyon ellentmondásos lett. A hónap első felében még gondtalanul vettük birtokba a tanodát, a második felében azonban beállt a „krakk”! Egyik pillanatról a másikra sajnos online lett a világ a tanoda…

Bővebben...

Felhívás


 Alapítványunk Magyarország hátrányos helyzetű Heves megyében 4 településen üzemeltet tanodát.  Településenként 30 fő  6 – 18 év közötti halmozottan hátrányos gyermekeknek segítünk abban napi szinten, hogy az iskolában, a családban és a társadalomban az ott…

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. február


Az első családi napunkat a farsangi ünneppel kapcsoltuk össze. Meghívtuk a szülőket, hogy jöjjenek el, segítsenek gyermekeik felöltözésében és szereplésében, s így töltsünk el együtt egy hangulatos délutánt.

Bővebben...

Január az Érckő Tanodában Terpesen…


Sikerekben gazdag esztendőt kívánunk minden Tanodának. A hó nélküli hideg, zord időben a főszerep a társasjátékoké, ami fejleszti logikus gondolkodásukat s lehetőséget nyújt a mozgásra is. Elkészültek a feladatok… A folyosón és a teremben is…

Bővebben...

Kanázsvár Tanoda – 2020. január


BUÉK 2020! Indítsuk ismét az új évet is egy kis tanulással, s tegyünk fogadalmat, hogy egész évben így lesz!

Bővebben...