Külső program – Gyöngyös

Pályázat kiírója: Örökbe Fogadok Egyesület

1136 Budapest, Hegedűs Gyula u.40.

Támogatott intézmény: Tisztaforrás Tanoda,  Érckő Tanoda, Szent Márton Tanoda

neve: Hét Kútforrás Szociális Alapítvány

címe: 3334 Szajla Hársfa utca 1.

vezetője: Busák Erzsébet

gyermekek létszáma: 43 fő

Beszámoló: 2025 augusztus 6.-án három tanoda közös kirándulást szervezett Gyöngyösre, amelyen összesen 43 gyermek vett részt. A program célja az élményszerzés, közösségépítés és a kulturális ismeretek bővítése volt.A gyerekek izgatottan indultak útnak busszal. Az utazás során kiosztásra kerültek az előre elkészített szendvicsek, amelyek szalámis, kolbászos és sajtos változatban készültek, így mindenki jóllakva, jókedvűen érkezett meg Gyöngyösre.A nap első állomása a gyöngyösi múzeum volt, ahol a gyerekek megismerkedhettek a térség történetével, népi hagyományaival és különleges kiállítási tárgyaival. Sokan most jártak először múzeumban, és kíváncsian, figyelmesen hallgatták a tárlatvezetést. A kiállított régi használati tárgyak, népviseletek és helytörténeti emlékek nagy hatást gyakoroltak rájuk.A program hazafelé is folytatódott: a csoport megállt Mátrafüreden, ahol a gyerekek egy kellemes játszótéren tölthettek időt. Itt lehetőségük volt szabadon játszani, hintázni, futkározni, focizni, miközben minden gyermek két gombóc fagylaltot és egy nyalókát kapott. Ez volt a nap egyik legvidámabb része, amelyet a gyerekek sokáig emlegettek.A visszajelzések nagyon pozitívak voltak:
– „A múzeumban minden olyan érdekes volt, szívesen visszamennék!”
– „A játszótér nagyon jó volt, a fagyi pedig isteni!”
– „Nagyon boldog voltam, hogy együtt lehettünk egész nap!”

A szülők is örömmel fogadták a kezdeményezést:
– „A gyermekem lelkesen mesélte az egész napot, köszönöm a tanodának ezt a lehetőséget!”
– „Nagyon hasznos, amikor a gyerekek ilyen értékes programokon vehetnek részt, ahol tanulnak és jól is érzik magukat.”

Ez a kirándulás nemcsak kikapcsolódást nyújtott, hanem hozzájárult a tanodás gyerekek közösségi élményeinek, ismereteinek és önbizalmának erősítéséhez is.

A támogatás teljes összege felhasználásra került.